
másik istenem.
kezdjük ott, hogy 5.50 helyett 6.52kor szólt anyu, hogy hoppá fel kéne kelni.kénytelen voltam 10 perc alatt elkészülni, de se smink, se hajvasalás (mármint ami maradt a hajamból :d) se gyógyszer se semmi.futottam a buszmegállóból a suliba, összeütköztem egy hajléktalannal, de időben beértem, megcsodálták a pumukli hajamat, és elkezdődött a tanítás.
bioszon idegeltem kicsit Ágit a Jaredes képpel, aztán tesin azt hittem meghalok, igaz hogy csak egyszer kellett futnom hálaistennek, és nem az hogy fáztam, hanem borzasztóan fájt a hasam, végére azthittem ott esek össze, de túléltem.
mentem törikorepre is, az mondjuk jó volt, utána jöttem haza és t-a-n-u-l-t-a-m.
~
tyü most megint néztem a formspringemet és már megint olyan jó kérdéseket tettetek fel xd lassan kezdek válaszolgatni, de azért kérdezhettek még.
~
most nemtudok ide már írni, örülök hogy most sok dolgom van, sok mindent vállaltam el, suliban is meg itthon is, meg úgy általában, úgyhogy szerencsére nem unatkozom, és meg lesz ennek is az eredménye.HHHAHAHAHHAHAHAHAA