Jaj, ez most egy értelmes bejegyzés lesz, mert most elég sok mindenről tudok írni :'D
Este 7re kimentem Nikivel a Délibe, megvártuk Narit és Nekot, Niki pedig ment tovább a Keletibe.Nariékkal letelepedtünk a Vérmezőn, és ugye 7kor már sötét van, alig láttunk valamit, telefonnal világítottunk néha.Boroztunk, abszintoztunk, zenéthallgattunk, majd másfél óra bemelegítés után elindultunk.Elsétáltunk Margit-hídig, onnan hévvel mentünk, és azt hiszem, vagyis Neko szerint itt hozzácsapódtunk egy másik társasághoz, nekem ez homályos, de ők is Nipponra mentek, úgyhogy legalább sokan tévedtünk el x'ddd
Végül megtaláltuk a helyet, én már akkor marha jó állapotban voltam, ruhatárnál találkoztam volt sulistársaimmal, meg egy mostanival, aztán mikor leadtuk a ruhát, meg akartam keresni Biust, akivel már régóta msn-ezek, és részben ő hívott el erre az eseményre.Másfél méterrel arréb meg is találtam, váltottunk néhány szót, majd Nariékkal elkezdtük felfedezni a helyet...:D Idáig tudom sorrendben a dolgokat, Neko meghívott egy barackos alkoholos italra,xd és arra még emlékszem, hogy az este felét a mosdóban töltöttük, ami felettébb szórakoztató volt, lefoglaltuk azt a 2 fotelt, Nari rosszulvolt, mi meg Nekoval felváltva egymás ölében ültünk, és röhögtünk, meg valamit néztünk a mobilján xdd meg néha bejött a mosdóba Alex, vele beszéltem néha.
A zene egyébként jó volt, bár csak a buli elején meg a végén táncoltunk Nekoékkal, közben vagy emberekkel dumáltunk, vagy rágyújtottunk.Éjfél után én is rosszul lettem, aludtam 5 percet a mosdóban a fotelben, majd 2 óra fele elkezdtük Nekoval a 'fejrázós' táncot :')
Meg az este folyamán találkoztam Gergővel is :)
Fél 4-4 körül, mikor már azt se tudtam, fiú vagyok-e vagy lány, leültem a bárpult melletti kis 20x40 centis kiálló izére, sikerült is elaludnom.Aztán elindultunk haza 4 után.
MOST JÖN AZ ESTE LEGJOBB RÉSZE
Elment az orrunk előtt a hév, várhattunk vagy egy órát, a másik oldalon már 2 szerelvény elment :' D Ott ültünk a Tímár utcai hév megálló átjárójának a lépcsőjén, és azon gondolkodtunk hogy juthatunk haza...már vagy huszadszor felvetettem hogy HÍVJUNK TAXIT, de csak később adtak a kezembe telefont :') Felhívtam az egyik taxitársaságot, és olyan hideg volt, hogy beszélni nem tudtam :') Mondtam, hogy a Tímár utcai hévmegállóba kéne egy taxi.Pasas visszakérdez: az hol van? Mondom HÉV UTCAI tímár megálló xdd aztán mikor elmagyaráztam neki normálisan a megálló nevét, még mindig nem tudta, mondom HÍMÁR UTCAI :'D nem estem szét x'd a taxisnak még mindig se kép se hang, mondom Óbudán.Erre úgy felidegesített, hogy kinyomtam.De értitek, taxisnak alap a térkép nem?:D Szívesen a fejéhez vágtam volna, hogy ÉNSEM TUDOM HOLVAGYOK, NEKED AZ A DOLGOD HOGY HAZAVIGYÉL. Tímár utcai hév megálló...xd hát csak tudja :D Utána még felhívtuk kétszer, de ugyanaz a tudatlan paraszt vette fel, meg egyszer egy nő, aki rámüvöltött hogy JÓREGGELT!így hajnali fél ötkor.Mindegy, utána kipattant a fejemből egy másik társaság telefonszáma, felhívtam azt, rendeltem taxit, korrekt volt a nő, kérdezte honnan hova stb, körülbelül 2 perc múlva előállt a limuzin :'D Nem, de tényleg jó kocsi volt, és elmentünk vele a Déliig, a sofőr is rendes volt :D Mondtam Nekonak, hogy Gángó gágá,gágá uláláááá :D és így énekeltük, erre sofőr teker egyet a rádión, és bejött az Alejandro :'D(K) közben beszélgettünk a sofőrrel, Déliben elköszöntem Nekotol és Naritól, 5:17től 5:30ig vártam a buszomra, 10 perc alatt kivitt Sasadira, és készítettem magam, hogy át kell sétálnom a hídon, aztán gyalogolhatok be a lakótelepre..erre mikor szálltam le, rögtön ott volt mögötte a lakótelepi busz :'D hatkor hazaállítottam, aludtam 11ig, aztán délután megyünk Érdre 10 éves unokatesómékhoz..jó.
Szóval így összességében jó volt :'D