MY HEART IS
Már századjára szembesülök azzal, hogy kb senkim sincs.Nincs egy rohadt barátom/barátnőm, akinek tényleg elmondhatok mindent, aki tényleg végig is hallgat, aki nem csak a saját nyomoráról/boldogságáról beszél ( persze meghallgatom én azt szívesen, csak egyszer betelik nálam is a pohár ).
Ezt meg minden második ember eljátsza velem, jaj anna mondd el mi bánt, aztán kapok egy ikszdét, vagy más kutyafaszát, de semmi megértés vagy valami.Nem akarom senkire se ráerőltetni magam, nekem szimplán olyasvalaki kell aki önzetlenuül teljes mértékben meghallgat, és nem azt kapom a pofámba hogy ez nem érdekel.De lehet hogy túl sokat kérek.És ne gyertek azzal, hogy na én melletted állok, én igyszeretlek-úgyszeretlek, és közben pontosan tudjátok ti is hogy semmi közünk egymáshoz.És ezennel sztornózni kívánom minden kétszínű, felszínes és minden emberi érzelem nélküli "barátságomat".
És akkor most ténylegesen felhívnám a figyelmet az utolsó mondatra.Már rengetegszer elterveztem, hogy végre a saját lábamra állok, nem hagyom irányítani magam mások által, nem borulok ki mindenen, nem veszek személyes támadásnak minden elejtett megjegyzést, és nem küzdök foggal-körömmel olyan emberek tiszteletéért, akik cseppet sem érdemlik meg.
Ezt ne vegye senki magára, majd úgyis az illető(k) érzékelni fogja(k) hogy nem keresem őket, nem mintha annyira foglalkoznának vele, csak egyszer majd biztos feltűnik nekik, hogy elpárologtam nyomorult életükből.
Mára ennyi.