Péntek: gólyanap és gólyabál, reggel beöltözve kellett menni, tanítás után idegenekkel foztózkodni moszkván. :''D
Délután gólyabál, hát nem mi nyertünk, de csak pár ponton múlott a tánc miatt, amit mi körülbelül 10 mp 'koreográfia' után végig improvizáltunk, gyerekek én már sírva röhögtem a négy perces szám alatt...XDD Főleg mikor már fél suli üvöltötte hogy ELÉÉÉG meg FÚÚÚJ :'D a másik osztálynak meg ugye kész koreoja volt, de nembaj, ügyesek voltak :D Az egész bál legjobb része akkor is a mi táncunk volt X''D
Tegnap délelőtt írt Dia, hogy menjünk egy bulizni este. :D Napközben anyuval szobát alakítottunk át, nagyon jó lett, marad így sokáig, nemsokára kifestjük. Szóval negyed 9kor találkoztunk Diusékkal lennt a lakótelepen, és mentünk Hajógyárira a Studioba.Előtte melegítettünk Martinival, de egyáltalán nem rúgtam be, csak kicsit becsintettettem, ezért is húztam fel magam mikor Milla beburta a 18as diákot :') :D
11 körül elindultunk belfele, vagyis indultunk volna, Studio előtt rengetegen álltak, és még senkit sem engedtek be.Várunk 20 percet az irtózatosan nagy tömegben, aztán fél 12 körül elkezdték terelni a tömeget összevissza, úgy képzeljétek el, hogy alig ért le a lábam, annyira fogott a tömeg, a táskám és közöttem 4 ember volt, és sorozatosan könyökölt bele mindenféle ötszáz kilós hapek a bordáim közé, stb. Egyetlen pozitívum, hogy konkrétan el sem lehetett esni, úgy paszíroztak össze minket.
Eldöntöttük, hogy elmegyünk egy másik helyre, mert ez nem állapot.Sokan eljöttek egyébként, a tömeg mögött ahol már 'ritkásabban' álltak az emberek, ott ápolgattak egy csomó ájult embert, nem csodálom hogy rosszul lettek...
Átmentünk a Dokkba, ami nemvolt valami nagy szám, sokan voltak, nem ittunk semmit, és egy ismételten 200 kilós benga állat, aki minimum 40 volt, a hátam mögött kezdett el táncolni, nemmondom milyen formában : D Hozzáteszem semmi bajom sincs az ilyekorúakkal, de ez hogy nézett már ki, nem volt egy S.L. :$$$$$$$ :D
Gyorsan el is jöttünk onnan, táncoltunk máshol.Aztán hajnalban jött Dius anyja kocsival, szép is lett volna hazagyalogolni ^-^
Mindegy, azért összességében élvezhető volt :D Csak máskor Studio, vagy még inkább Dürer *.*.*.*
Ma tanultam egy csomót, holnap osztályfényképezés, kedden drogprevenciós előadás az Urániában, nem volt elég nyáron az az egy hét bűnmegelőzési :'D